- Itt Kakukk, és akkor…
- Halló, halló, itt Éjféli Bagoly!
- Nem, Kakukk,… és akkor úgy látom, hogy mindenki meghozta a döntését, és most következzen a díjazottak megvitatása! Lássuk akkor az első kategóriát, ami a legjobb látvány! Kérek mindenkit, hogy sorolja föl, hogy melyik előadást tartotta méltónak erre a címre!
- Hát én a Halotti póz című előadásban gondoltam arra a jelenetre,…
- A nevét kérjük, mondja!
- Bocsánat. Klasszike Filológus vagyok…
- Csak szeretnéd azt a diplomát! Egyébként én Tojás voltam.
- Klasszike Filológus vagyok, és a Halotti póz című előadásnak azt a jelenetét tartom legjobbnak képileg, amikor a hátam mögött ülő színész fekszik, rajta pedig egy Rusznák Adrienn nevű újszínházstúdiós csajszi. Azt én legjobb képnek tartom, ez nekem nagyon tetszett. Köszönöm a lehetőséget, Klasszike Filológus voltam.
- Akkor… igen?
- Belekakukkolt a Kakukk, én már Tojás vagyok. Igazából egyet bírok érteni Klasszike Filológus azon véleményével, mely szerint kiemelte ezen előadás ezen jelenetét, én is felírtam a jelöltjeim közé, azonban az én végső győztesem, bár itt majd meg leszek győzve, mert ezt egyedül láttam, a Keresők előadás volt… című előadás volt a TÁPosoktól, ebben nagyon sok nagyon jó kép volt. Szerettem, köszönöm.
- Itt Kakukk, én akkor egy egészen harmadik véleményt mondanék, mert…
- Hallgatunk, Kakukk.
- Tehát… én azt gondoltam, hogy az egész látvány összességében nekem a… a Liberté ’56-ban volt a legtöbb.
- Tojás vagyok. Én azt is felírtam a jelöltjeim közé. Itt majd balhé lesz, mert másfél-másfélre állunk.
- Igen, de mivel…
- Kakukk… bocsánat, volt Kakukk, most Tojás. Elölről kezdem, Kakukk. Szóval hogy ugye a Keresők kiesnek, mert egyedül maradok az élménnyel, tehát másfél-másfélre állunk, döntsünk.
- Szerintem ha kiestek a Keresők, itt Kakukk, akkor… akkor kettő-egyre állunk. A Klasszike Filológus ellenében. De hagyjuk szóhoz jutni.
- Én mindkettőt felírtam a Keresők után második helyezettemnek, tehát…
- Ez nem volt eddig világos. Kakukk.
- Tojás voltam, Tojás vagyok.
- Tehát ha tisztázódtak, akkor hagyjuk a Filozófust megszólalni.
- FiloLÓGUS, bocsánat, hogy kijavítom, de… lehet, hogy így írom a nevem, de nem így ejtem. FiloLÓGUS. De hívhattok Filónak. Én úgy gondolom, hogy a Halotti póz. Én erre szavaznék, a Liberté ’56-ot nem gondolom jó képnek, mert tök sötét volt…
- A Magyaroszág-térképet leszámítva… Tojás. Kommersz Tojás. A térképet leszámítva azt hiszem, én is inkább a Halotti póz mellett voksolnék.
- Igen, itt Kakukk… én azt gondolom, hogy… igen, tehát nekem is nagyon tetszett az, de mégis a lengő vörös csillagok, meg úgy az egész… a tankok…
- Azok giccsesek, Kakukk. Tojás vagyok. Kommersz giccs, vagy mi van? Nem, a kommersz az én vagyok, de hogy... Az meg a kultuszgiccs. Egyrészt. Kakukk. Másrészt pedig… mit akartam még kiemelni? Ja, azt, hogy a…
- Addig elragadnám a szót, bocsánat, Klasszike Filológus vagyok. Én úgy gondolom, ez az én véleményem, és próbállak meggyőzni titeket is, hogy igazából az embereket kell nézni a színpadon. És az emberek voltak itt nagyon szépen…
- Az emberek szépek voltak.
- Kakukk, ez Kakukk volt. Én mint Tojás azt tenném még hozzá, hogy azért a szívekkel elvették a kedvemet.
- A szívekkel, amiket a műsorfüzetedbe rajzoltak? Kakukk.
- Klasszike Filológus vagyok, azok a szívecskés előadások nekem is elvették a kedvemet az élettől, köszönöm.
- Újra Tojás. Nem. Úgy értettem, hogy a jövőre tervezetten felvázolt szívek vették el a kedvemet attól, hogy a mostani képeket megfelelően pozitívnak tudjam értékelni, a Magyarország-térkép már elég konstansnak tűnik.
- Bocsánat, hogy közbeszólok, itt egy látott előadást kell értékelnünk, és nem egy jövendőbeli mészárszéket, köszönöm szépen. Klasszike Filológus voltam.
- Azt hiszem, Kakukk, itt végre megértettem, milyen szívekről beszélnek, de reméljük, arról lebeszéli valaki a leendő rendezőt.
- Bocsánat, Klasszike Filológus vagyok, szerintem órák kérdése, és néhány bor után megtörténik a dolog.
- Tojás. Nem, Kakukk. Amíg ez eljön… jó, hát akkor én megadom magam, mert igazából nekem is nagyon tetszett az a látvány, és hogyha most mindkét szaktársam ezt mondja, akkor… akkor szavazzuk meg…
- Szaladjunk el seprűért, és adjuk át a díjat. Tojás voltam.
- Akkor húzzunk sorsot szerintem, Tojás, hogy ki szalad el seprűért…
- Két szál. Harmadik szálam nincs. Hajhajhahajj!
- Igen, hát nem tudnék többet hozzátenni, ez egy nagyon kifejező szó, Klasszike Filológus voltam.
- Akkor itt Kakukk, úgy érzem, hogy le lettem győzve, tehát a legjobb látvány a Halotti póz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sztoikus 2007.06.27. 20:43:00
Ha nem lennek sztoikus, halotti poz szeretnek lenni.